A Határautónál kölcsönöztem, és nem bántam meg!

Ha valaki azt sem tudná esetleg a cím alapján, hogy mi az a Határautó, akkor elárulom: autókölcsönző, ami Pesten, elérhető helyen található meg. Nem csak személyautókat tudunk azonban náluk kölcsönözni, hanem furgonokat, sőt hűtőautót is. Nekünk utóbbira volt nagy szükségünk, amikor egy kiállításra utaztunk, ráadásul külföldre. De kezdjük az elején.

Ezért kellett a Határautóhoz mennünk

Úgy alakult, hogy egy külföldi kiállításra kaptunk meghívót, ami hatalmas megtiszteltetés volt a számunkra. Különböző hústermékek előállításával foglalkozunk, és az ottani zsűri úgy gondolta, a mi termékeink is megütötték azt a szintet, hogy egy ilyen nemzetközi napon résztvehessünk. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk a hírt, de sajnos az is kiderült, hogy ez a program tulajdonképpen egy hónappal később lesz, ami nagyon kevés idő. Egyszerre kellett irányítanunk az üzemet, miközben próbáltunk minden iratot elintézni. Nem sokszor nyaraltunk, akkor is mindig a Balatonnál, így nem meglepő módon nem volt útlevelünk. Mehettünk volna a személyi igazolványunk felmutatásával is, azonban abban megegyeztünk, hogy az útlevelünkbe szeretnénk gyűjteni a pecséteket inkább az évek során majd. Aztán ott volt az összes irat, biztosítás, annak elintézése, hol forgunk aludni, hogy fogunk odajutni… És a nagy kavarodás közepette rá kellett jönnünk, hogy bizony az árut szállítani is valahogy kólföldre kell juttatni, ami bizony nem lesz sétagalopp. Van pár hűtőkocsi, ami a szolgálatunkban áll, azonban ezek egyikét sem tudta nélkülözni az üzem, mindegyiknek megvan a maga menetrendje, hogy mit és hova szállítson. Őszintén, nem tudtuk, hogy mitévők legyünk, mert egy új kocsit csak nem vesz az ember egy kiállításért, miközben nem volt több darabra szükségünk. A menetrendeket átrendezni nem igazán lehetett, mert több napon át kellett külföldön maradnunk. Aztán támadt egy remek ötletem: megnéztem, hogy hol és mennyiért lehet bérelni a hűtőkocsit, és rá is találtam szinte rögtön a Határautóra. Annyit mondok: a Határautó mentette meg a napot.

Ezért ajánlom a Határautót

A Határautónál mindenki nagyon profi volt, nagy segítség volt az övék. Telefonon is segítettek, nagyon kedvesek voltak, és elképesztő, hogy ilyen rövid időn belül, csupán néhány nap alatt el tudtuk intézni a bérlés, az iratokat és az egész utazást. De mindez nem sikerült volna a Határautó nélkül. Egyrészt közel voltak, mindenben a segítségünkre siettek, és könnyedén el tudtuk intézni a bérlést is. Nem kellett hozzá sok papír is. Olcsóbb „csomagot” tudtunk ráadásul bérelni, mivel egy teljes hétre a miénk volt a hűtőskocsi. Hiszen abba be is kellett pakolni még az utazás előtt. Összességében azt mondanám, a Határautó volt a legjobb hely, ahonnan bérelhettem volna.

Hol lehet elérni a Határautót?

Az interneten könnyedén megtalálhatjuk a Határautó oldalát. Itt válogathatunk a bérelhető autók között is, így kész tervvel mehetünk a Határautóhoz már. Kint vannak továbbá az áraik is, így nem kell azon aggódnunk, hogy meglepetés ér bennünket a bérléssel kapcsolatban. Ha még sosem bérelt valaki autót, akkor arról is tud tájékozódni, hogy ezt hogyan teheti meg, milyen feltételei vannak a bérlésnek. Úgyhogy ne habozzunk, a Határautónál bérelni mindenképpen megéri, én bárkinek ajánlom, aki érdeklődik a bérlés iránt: hatarauto.hu

Mi azóta is a Határautónál bérelünk

A kiállításnak nagy sikere lett, így nekünk is több dolgunk akad mostanában, amihez bizony néha újra hűtőkocsit kell bérelni, azonban még arra is akadt példa, hogy személyautónk nem volt elég otthon, annyi felé kellett rohanni. Azt hiszem, nagy köszönettel tartozik az egész vállalkozásunk a Határautónak, ugyanis mindig nagyon segítőkészek velünk. Az ügyintézés gyors és gördülékeny, semmi okunk panaszra. A több napos kedvezményeket érdemes kihasználni, ilyenkor a napi átlagár kevesebbre fog kijönni. Ilyenkor beiktathatunk egy plusz utazást vagy olyan ügyintézést, amihez autó kell, és ezért korábban halogattuk. Az autóbérlés remek lehetőség akkor is, hogyha messzebbre utazunk – mint ahogy mi tettük, és nem bízunk a saját autónkban. Ezek az autók azonban folyamatosan karban vannak tartva, ellenőrizve, így biztosak lehetünk abban, hogy nem fognak lerobbanni külföld felé az autópályán. A nagyobb biztonságért néha jobban megéri, hogyha bérel az ember. Ráadásul bérelni sokszor védi a környezetet is. Ez pedig nagyon fontos, hiszen így a gépjármű használatunkat minimalizáljak, tényleg csak akkor megyünk valahová autóval, hogyha az feltétlenül szükséges. Egyébként a tömegközlekedés a nyerő, de a biciklire se féljünk felülni időről időre. Ha pedig már így is tettünk, akkor nyugodtan alhatunk: tettünk valamit a környezetért, ami hasznos. Az autóbérlésnek tehát sok előnye van akkor is, ha magánszemély az ember, de akkor is, hogyha a vállalkozás miatt fontos az, hogy legyen időről időre járművünk. Ezt a remek lehetőséget pedig nem éri meg kihagyni, úgyhogy én azt mondom: vágjunk bele.